Nemzetközi labdarúgás

Futács Márkó a Portsmouth-ba szerződött

""

Futács a hírek szerint 1+1 éves szerződést írt alá az angol klubbal.

A játékos a csapat honlapjának nyilatkozott: – Nagyon bodlog vagyok, hogy itt vagyok – mondta Futács Márkó. – Hihetetlen dolog, hogy Angliába szerződtem, nagyon keményen fogok dolgozni, hogy meggyőzzem az itteni emberek arról, hogy itt a helyem. Már edzettem is a csapattal, egészen más mentalitás van itt, mint amit korábban megtapasztaltam már. Mindíg is szerettem volna Angliában futballozni.

Futács Márkó pályafutását a II. kerületi VSE-ben kezdte, majd a Ferencvároshoz került. 2006 nyarán a francia AS Nancy utánpótláscsapatába igazolt. Hamar megmutatta tehetségét, mivel az U18-as csapatban 21 mérkőzésen 18 gólt szerzett. A 2007–2008-as szezonra bekerült a Nancy ifjúsági csapatába. 2009. február 3-án bejelentették, hogy a Nancyból a német Werder Bremen csapatába igazolt egy két éves szerződés keretében. A Werder Bremen első csapatának keretében 2009. július 20-án mutatkozott be a VfL Wolfsburg elleni 2–1-es győzelem alkalmával a 2009-es német szuperkupa-mérkőzésen, Marcelo Moreno helyére állt be a találkozó hatvanadik percében. A tavalyi évet a Bundesliga 2-ben szereplő FC Ingolstadt 04 csapatában töltötte, ahol nem zárt rossz idényt.

Futács tagja volt a 2009-es U20-as labdarúgó-világbajnokságon bronzérmet szerzett magyar csapatnak. A Ghána elleni 3–2-re elvesztett elődöntőben gólt szerzett.

""

A sörgyári csapat

A Portsmouth csapatát (teljes nevén Portsmouth Football Club, röviden Portsmouth FC) 1898-ban alapították a dél-angliai Portsmouth városában, beceneve: Pompey. A csapat székhelye a Fratton Park (20 688 férőhelyes stadion). A csapat színei a kék, az arany, a fehér és a piros. A csapat hosszú idő után 2008-ban, története során másodjára ismét el tudta hódítani az angol kupát (az FA-kupát). A csapat a 2009–10-es idényt a 20. helyen zárta a Premier League-ben, így jelenleg a másodosztályban szerepelnek.

A csapatot 1898. április 5-én alapították, a helyi sörgyár tulajdonosa, John Brickwood lett az elnök, Frank Brettell pedig a menedzser. 1899-ben csatlakoztak a Southern League-hez (Déli Liga), első bajnoki meccsüket a Chatham Town ellen játszották 1899. szeptember 2-án (1–0-s győzelem). Három nappal később lejátszották első rangadójukat a helyi rivális Southampton ellen. Első szezonjuk remekül sikerült, 28 meccsükből 20-at megnyertek, amivel másodikak lettek. Az 1910–11-es idényben kiestek, de Bob Brown irányítása alatt rögtön visszajutottak.

Az I. világháború kitörésével a labdarúgás szünetelt, a békekötés után bepótolták az elmaradt meccseket. Ez jól sikerült a Pompey-nak, így bajnokok lettek a Southern League-ben és a Labdarúgó Liga harmadosztályában folytathatták szereplésüket. Az 1920–21-es szezonban 12.-ek lettek, majd 1923–24-ben bajnokként jutottak fel a másodosztályba. Az 1926–27-es évadban másodikként jutottak fel az élvonalba, közben 9–1-re verték a Notts Countyt.

A csapat első élvonalbeli szezonja meglehetősen nehézre sikerült, a következő idény még rosszabb volt, elszenvedték történetük máig legnagyobb vereségét, 10–0-ra kaptak ki a Leicester City ellen. Ennek ellenére bejutottak az FA-kupa döntőjébe, de ott kikaptak a Bolton Wandererstől.

A kikötővárosiak végül elkerülték a kiesést és az eredményeik elkezdtek javulni. 1934-ben ismét bejutottak az FA-kupa-döntőbe, menetelésük során legyőzték a Manchester Unitedet, a Bolton Wandererst, a Leicester Cityt és a Birmingham Cityt, de a finálén a Manchester City jobbnak bizonyult.

Ezt követően a Pompey már stabil élvonalbeli gárdának számított, 1939-ben harmadszor is kupadöntőt játszhattak. Ellenfelük, a Wolverhampton Wanderers esélyesebbnek számított, de a Kékek nyertek 4–1-re. Bert Barlow és Jock Anderson egy-egy, Cliff Parker pedig két gólt szerzett.

A labdarúgás a II. világháború kitörésével ismét szünetelt, így a Portsmouth birtokolhatta legtovább a kupát, mivel a sorozat csak az 1945–46-os idényben tért vissza.

Pinkben is játszott a Pompey

A csapat legelső meze pink volt fehér sorttal és gesztenyebarna sportszárral. Ez az összeállítsa 1909-ig maradt érvényben, amikor fehér mezre, királykék nadrágra és zoknira váltottak. 1947-ben a sportszár vörösre változott, ekkor kezdődött a klub legsikeresebb időszaka, így nem csoda, hogy ez a szín azóta is használatban van. Hazai mezeiken előszeretettel használják másodlagos színként a citromsárgát vagy az aranyszínt. A 2008–09-es szezonban a PFC játékosai kék mezt fognak viselni kék rövidnadrággal és térdzoknival.

A leggyakoribb idegenbeli összeállítás egy fehér mezből, királykék sortból és királykék vagy fehér sportszárból áll. Az 1998–99-es idény óta a csapatnak minden alkalommal van egy fehér meze, melyet második vagy harmadik számúként használ. Történetük során más idegenbeli színek is előfordultak már, például citromsárga, vörös, rózsaszín, fekete, narancssárga, tengerészkék vagy aranyszín.

""

113 éves stadionban játszanak

A Portsmouth megalapítása óta a Fratton Parkban játszik. A folyamatos felújítások ellenére már látszanak rajta az idő múlásának nyomai. A 2003–04-es idény végén a vezetők kidolgoztak egy tervet, mely szerint a használaton kívüli vasúti depó helyén építtetnének egy új stadiont.

Ezeket a terveket kiszorította egy teljes átépítésről szóló tervezet, melynek keretében a játékteret körülbelül 90°-kal kellene elforgatni, hogy a befogadóképesség 35 000 főre nőjön. Ennek egy részét finanszírozná egy, a város korszerűsítését szorgalmazó program. A munkálatok elkezdését 2006 nyarára tervezték, de nem így történt.